Észt antológia (5)

Lembit Sarapuu festménye (Portré)

BETTI ALVER
(sz. 1906)
A forrásnál


Ilyen voltam, ilyennek teremtettek —
homályos vizű forrás mellett 
sejtelmekkel telítettnek.
Minden, olyan sok minden
egyformának látszott
a vihardúlta ég
s a csillagok alatt.


Kéznél voltak mindig 
a hasonlatok,
s láttam hamarosan,
hogy előttem mindenütt 
minden
valahogy önmagára hasonlít, 
s mindennek van valahol
nemzetség-rokona,
magában foglalója,
aki átöleli.


Ilyen voltam, ilyennek teremtettek — 
míg egyszer a forrás mellett 
sejtelmem föl nem tette a kérdést:
mi hasonlít
az emberi szívhez?
Mihez hasonlít
az emberi szellem? 
Semmi 
soha át nem fogta az emberi lelket
a vihardúlta ég
s a csillagok alatt.


Az emberi szívről 
némi fogalmat
a forrás mellett
csupán egy villámlobbanás adhat.

Rab Zsuzsa fordítása

HANDO RUNNEL
(sz. 1938)
Vége a nyárnak


Vége a nyárnak, fáradt már a test,
a munkást visszahívja most a gyár,
a gyermeket visszakéri az iskola,
egyformán követelnek mindenhol,
eladót akarnak, meg fűtőt,
dadát és férjet követelnek,
a nyaralók állnak ablaktalanul,
vége a nyárnak, kihalt a part,
már csak titokban zöld az aszparágusz,
s a házakra sárgaréz
este leszáll.


Pannónia


Lovaink verítéktől feketék, 
rugózik alattuk a föld, 
mögöttünk a puszta magyar sík, 
messze előttünk a Balaton.


Mi csak látomások vagyunk, 
a valóságban tán éppen halak, 
szeszélyes elme talált ki minket, 
s a szeszély titka ráadásul rejtve.


Költők vagyunk, 
költői álomvilágban élünk, 
fiatal férfiak vagyunk, 
főszereplői saját álmainknak.

Szentmihályi Szabó Péter fordításai

JAAN KAPLINSKI
(sz. 1941)
Halálos éjszaka


halálos éjszaka 
felébredni 
az álomból 
magamból 
ahogy vagyok 
ahogy voltam 
mielőtt megszülettem 
se fény se homály 
csak ámulat hogy itt vagyok 
s hogy lehetetlen 
megmondanom
 hogy is van ez 
valóban


a nagy feledés 
kardcsapása előtt 
s azon túl 
ami adta neked 
ezt az időt
teret 
s nevet

Képes Géza fordítása

VIVI LUIK
(sz. 1946)
Szem


Éjsötét házban lift zakatol 
Valaki szeme
egy ajtó kukucs-szemén át 
a lépcsőházat kémleli


Szél fütyörészget: valahol 
a lépcsőfordulókban 
s valami új házakat 
avat föl a puszta télidő


Kikötőtől kikötőig 
járnak hajók: az évek 
éjsötét házban lift zakatol 
és pislákol a szív — míg kiég


Ki is hinné: hogy véget érhet
 az örök játék — ha egyszer 
a koporsóra rázakatolja 
szigorú csillagszögeit — az ég

Veres Miklós fordítása

JUHAN VIIDING
(sz. 1948)
Minden költészet-várost odahagyva...


minden költészet-várost odahagyva 
majd az udvar végén végigzuhanva 
összekötvén a földi est folyását 
meg az élet szelének rohanását lelkem fehér zászlóm égnek feszítem


tudatlanság-világot űzve szerte 
elrendelést gyermekként egyre sejtve 
nyárfa csavargó-útját felderítem 
s az égervirágzás kétségtelenjét járok ott hová utam nem vezet még
járok magam-útját sosem felejtve


ami fájdalmam volt burok borítja 
bennem a nyugalom gyökere-lelke 
mit írtam nem volt soha próza firka 
semmi ami ne férne életembe

Tandori Dezső fordítása

DORIS KAREVA
(sz. 1958)
Ott hol kéz...


Ott hol kéz kezet elenged —
sikoltás a pillanat — 
s egész világ ingva-rengve 
omlik össze ez alatt.


Mennyi érzés, mennyi nagy szó — 
s mindnek üres belseje. 
Áll a hajó, melyen zászló
 lobog vitorlák helyett.


Örökzöldek lenn a földek,
s fönn, hol jég s hó — tündökölve
idegenség. S félelem.

Szilágyi Ákos fordítása

Fordítók az észt irodalomról


Az új észt költészetet - a magam számára előbb, azután másoknak is - már kora ifjúságomban fordítgatni kezdtem. Másodéves egyetemista voltam — 1930-ban! — amikor az Eötvös-kollégiumban kezembe kerültek Juhan Liiv és Marié Under verskötetei. Juhan Liiv az első igazán modern észt költő, akit betegesen érzékeny idegrendszere mindenképpen alkalmassá tett arra, hogy a modern ember nyugtalanságát és szorongásait kifejezze. Ő a múlt század végétől átvezet a mi századunkba, de a század elejét már elborult elmével látta meg. A stafétapálcát Liiv egy nőnek, Marié Undernek adta át, aki 1905 táján tűnt fel, mint a mi Adynk, és nagyjából-öregíból a kornak, a társadalmi fejlődésnek ugyanaz a követelése szülte meg és alakította mindkettejük költői magatartását és költészetük hangját és elszánásait. Anton Tammsaare nagy regényéről, a Jog és igazságról akkoriban — 1933—1934-ben — még csak lelkes beszámolókból értesültem. Aztán eljött az ideje, hogy Észtországba ellátogassak... (Képes Géza: Az örök fiatalság országa)


Észtül, sajnos, nem tudván, ezekkel a költőkkel csak orosz fordításban ismerkedhettem meg egyelőre. Márpedig fordítói gyakorlatomban kétszeres áttételhez csak végső esetben folyamodom: a költészet sokat veszít ezzel, kézen-köz9ön ledörzsölődik a versek hímpora, eleven pulzusát nem érezzük, a rím- vagyí ritmuskényszer sokszor félreviszi a vers fontos árnyalatait, ezért például orosz nyelvű versfordítást úgyszólván soha sem használok fel, hanem jobb híján nyersfordításból dolgozom. Arra, hogy pontos, amellett költői nyelvű nyersfordításokból ismerkedhessem az észt költészettel, csak a következő évben, 1966-ban került sor, amikor megismerkedtem az észt irodalom hazánkbeli nagykövetével... Bereczki Gábor professzorral és észt feleségével, Mai Kiiskkel... Mintha kincseskamrába vezetett volna be ez a házaspár... (Rab Zsuzsa: Kincseskamra)


Sokan kétkedve fogadják a nyersfordítás alapján magyarra ültetett verseket. Természetesen én is az eredetiből fordítás híve vagyok. A tapasztalat azonban arról győzött meg, hogy lehet teljes értékű műfordításokat készíteni. Különösen, ha a két fordító állandó személyes kapcsolatban van egymással. így készítettük el például Rab Zsuzsával az észt népi eposz, a Kalevipoeg fordítását.
Az észt népköltészet fordítása mindig szívügyem volt. Kora fiatalságomtól szerettem a népköltészetet. Később tudományos munkám folytán is szoros kapcsolatba kerültem vele. Vikár László Népzenekutató barátommal több mint húsz éven át gyűjtöttük a Volga— Káma-vidék finnugor és török népeinek dalait, s sikerült sok mindent megértenem a népköltészet lényegéből.
Az észt és a finn népköltészet számos olyan műfajt őrzött meg, amely nálunk vagy teljesen kiveszett, mint például az eposz, vagy csak nyomokban maradt meg. Így a fordítás nálunk hiányt pótol. (Bereczki Gábor: Hogyan és miért lettem az észt irodalom fordítója?)


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1988/1. sz., 84-100., 126-132. oldalak)