2012. október 11., csütörtök

Raszul Rza versei

A költő arcképe egy emlékbélyegen

Az ezeregyedik éjszaka után

Hajnalra véget ért Seherezáde meséje
az ezeregyedik.
Mégsem mondta el
alig századrészét
az emberi keserűségnek.
Elmúlott hát
az ezeregyedik éj,
és elcsorgott az idő
a születés pillanatától
a halál pillanatáig -
futottak a percek
a századelőtől
a századvégig . . .
S elnémult Seherezáde.
Ítéletét mégsem tudta a sah
végrehajtani rajta -
hiszen előtte tovább
sorjáztak az éjszakák,
az ezerkettedik,
az ezerharmadik,
az ezer . . . hányadik?
S megvolt mindegyiknek
a maga világa,
a maga titka,
bölcsessége
és tanítása.


RAB ZSUZSA fordítása


Életút

Hány nyirkos utca,
s mennyi fa, esőcseppekkel águkon,
lágyan süppedő éjszaka,
makrancos hajszál,
s mind oda, a távol múltba tovatűnt.

Kártyától pókhálós szemek,
bánkódva friss szavak után,
és nyájas arcok,
s mind oda, a távol múltba tovatűnt.

Kalitkában kanári hangja,
az első randevú íze,
az ifjúság - remények is,
rezgő szárnyú fehér galambok,
s mind oda, a távol múltba tovatűnt.

Hull az eső, jön velem,
csíkot húznak cseppjei
fel, a vonat ablakára.
Kerék kopog monoton, kopogását hallgatom
és a kopogások is távol múltba tovatűnnek.
Mintha cseppenként az élet
fogyna, visszavonhatatlan.
Múlnak, tűnnek a napok,
haszonból lesz veszteségem.

Jó, hogy vannak napok, órák,
s emléküknél jó időzni.
Jó, hogy nincs okom lehunyni
szemem, fényét rejtegetve. 
Utat rakok ma, s holnap közt.
Enyém az, mi távol múltba tovatűnt,
van, mit vinnem a jövőnek.
Nincs mit keseregni rajta !
Élek!


GYÖRE IMRE fordítása


Két fúrótorony párbeszéde

Az öreg fúrótorony
azt mondta a mellette álló fiatal fúrótoronynak:
feszítsd meg jól a lábod
acéltalpaidon !
Készülj föl!
Jön a vihar,
nekiesik a vasnak
szaggatja az acélt.
A fiatal fúrótorony visszavágott:
mit nyugtalankodsz?
Én nem félek
se vihartól, se orkántól.
Talán már megette a rozsda tartópilléreid,
Szétverték hegesztett
varrataid a hullámok?
Vagy lelked törte meg a fékezhetetlen
szelektől való félelem?
Az öreg fúrótorony azt felelte:
nagy út áll énmögöttem,
ha lezuhanok, nincs miért szomorkodnom.
 Dicsekvés nem hősiesség.
 Ha bátor vagy, nehéz napokban állj szilárdan.
 Ha én lezuhanok, nekem megmarad a múltam
 Ha te lezuhansz,
 magaddal rántod a jövődet.


Régi kézirat

Elfakultak ezek a lapok, megsárgultak,
néhány sor el is mosódott már.
Sok-sok lap csücske
szétmorzsolódott, porrá vált
az évek súlya alatt.
De az elfutott századokon át is
megmaradt
a gyöngéd mosoly,
könnycsepp,
álmok, remények,
az emberi szív melege,
a gondolkozás bölcsessége,
megmaradt az öröm,
megmaradt a bánat,
tele van az ember illatával.


TORNAI JÓZSEF fordításai


Te is láttad Bakut

Te is láttad Bakut,
én is,
görbe, szűk sikátorait,
keresztutcácskáit,
  fekete, füstös háztetőit láttad.
Én az embereket,
mosollyal ajkukon,
szemükön lelkük
  öröme áthat.

Te a fátlan, aszfaltozatlan,
vézna verebekkel teli
utcáit láttad.
Én a dús lombú
   platánfákat,
emberkéz-teremtette tavaszt
és pörkölt magvakként
   pörzsölt járdákat.

Te a pakura fekete foltjait,
a. tenger színén szétterülnek.
Én a lenge vitorlákat,
árnyaik türkizkék vízbe merülnek,
záporok, csillagok csillogását,
csillanva esti szürkületben,
mely Baku nyakát körülöleli
arany láncként, szünetlen.

Te a komor minareteket,
elszáradt, ágatlan fatörzsek
félénk hívőket, árvákat,
mecsetek előtt térdepelnek ;
müezzin dalát,
   agg koldus jaját.
Én a tömbházak erejét,
barátságosan ajtót tárnak,
és az ifjúság örömét,
énekét
  a munkának.

Te a kormot, a szénport,
  légből esőzve,
amikor tombol a Káspi.
Én a nárciszokat és mákvirágokat
új, széles utcák mentén
csoportokban álldogálni.

Te a hibákat,
ahova kéz nem ért,
tán elakadt valahol.
Én a daltól harsány napokat
építenek,
a jövendő dalol.

Ha ismét eljössz Bakuba -
gyere!
De Bakut lásd
az én szememmel.
Néző, nem látó,
látó, nem értő,
  messziről hozott az Út!
Tekints a mi szemünkkel
és meglátod
  Bakut.


WEÖRES SÁNDOR fordítása


Maj Miturics rajza

Néhány szó Raszul Rzáról:

Sz. 1910-mh. 1981- azerbajdzsáni költő; a szovjet-azerbajdzsáni költészet úttörője, egyesítve a hagyományt az újkereséssel. Élete összefonódik a szovjet állam kiteljesedésével, a szovjet irodalom fejlődésgörbéjével. Maga is cselekvő részese a változásoknak. Formabontását a klasszikus örökséghez ragaszkodók hevesen támadták: üllő volt ő a tradíció és az új idők kalapácsai között. Rab Zsuzsa, aki Bakuban jártában személyesen is megismerkedett a költővel, s annak magyar költőket fordító feleségével. Közös asztal mellett ünnepeltek, s a magyar költőnő láthatta, mily tisztelettel övezik az azerbajdzsániak saját "igricüket", a szabadvers meghonosítóját a hagyományőrző költészetben. Ez is volt a gúnyneve: Antirim - vagyis: szabadvers.

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 2., 112- 125. oldalak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése