2018. április 19., csütörtök

A végtelenség szomja (Visszatérés 6)

Ilja Ehrenburg: 1939 január



Szirteket őrlő szelek éjszakája.
A fegyvert vonszoló Hispánia
Észak felé menetelt, s kiabálva
Őrjöngött reggelig a trombita.
Harcos a harcból mentette az ágyút,
A földműves bogárzó barmait
S a gyermekhad a játékot – a bábút,
Melynek a szája elferdült kicsit.
És menni, csak tovább, s meghalni állva,
S földeken szült, kínpólyás csecsemők.
Még nem halt el a sereg trombitája,
Még tábortűz az elválás előtt.
Szöveg nem kellett akkor már a dalnak.
Nem volt szomorúbb csoda sohasem.
A kezekben egy marék föld s a falvak
Vonultak, mint hajók a tengeren.

Vas István fordítása


Jevgenyij Vinokurov: Orosz fiúk



Kisvendéglőkben, sűrű kocsmafüstben,
padlás- meg pincezugban, szerteszét,
sihederek suttogtak lelkesülten.
Oroszországról járta a beszéd.

Orosz fiúk!
             Ők rázták meg keményen
a világot tíz kurta nap alatt,
vezetve lovon, gépkocsin – az élen
divíziókat és brigádokat…

S mint amikor diákkamrában laktak
és félhomályban bújtak könyveket -
az igazság után tovább kutattak,
mikor kezükben kard fényeskedett.

Vas-ezredek robogtak, szél-kavarta
lángok között.
             Ki fogságba esett:
a fal előtt, szemét el nem takarva
nézett a golyóval farkasszemet,

szőkén, a tiszta hit lángjában égve,
megállt.
          Mikor sisakját vette le,
a támeredő revolver csövébe
bámult szeme,
            még álmokkal tele.

Rab Zsuzsa fordítása


Borisz Paszternak: Tavaszi eső



Zselnicére szitál esőt, benedvez
lakkos hintót a fa rezge ága.
Libasorban hold alatt a szín házépülethez
hegedűsök mennek. Polgártársak, láncba!

Kövek, tócsák, s mint könnyteli torok,
mély rózsák égő gyémántja derengőn.
Boldogság párás korbácsa suhog
körös-körül a pillákon, a felhőn.

A sorokat, szél-csapkodta ruhákat,
ajkak erőtől duzzadt mámorát
hold önti gipsz-eposszá, égre lázadt
új mellszoborrá ő formálja át.

Kié a sz sok vér, mely nem ernyed,
tódulva fut a dicsőség fele?
Lüktet kívül, míg aortát és nyelvet
kötegbe ránt a miniszter keze?

Nem éj, nem kórus, nem az éjszaka,
mely íigy üvölt: „Hurrá, Kerenszkij!”
Fénybe törők tündöklő kórusa,
mely a múlt barlangjából kelt ki.

Nem rózsa ez, nem tömeg zaja száll a
színház előtt, de Európa van itt.
Hullámvető, megingó éji árja
a mi aszfaltunkon büszkélkedik.

Fodor András fordítása 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése